Utazóbőrönd, Csibész, Csoda. Akár hármasbefutó is lehetne (vö.: Sóhaj, Szobaasszony, Fárosz), de ezek itt és most Miklós Csaba borainak fantázianevei. Nekem, bevallom, tetszik ez a kissé infantilis névválasztás ebben a magát néha túl komolyan vevő, a latin neveket az abszurditásig fokozó borászvilágban. Mivel az Ezredessel való találkozás mély benyomást tett rám, így egy ködös-nyálkás szombaton elhagytuk a fővárost hogy a früstük már Móron, Csabinál érjen minket.

Tepertőkrém, friss kifli és széles mosoly várt minket az Ezerjó utcai, szépen felújított pincében. A reggeli mellé rozé fröccsöt iszogattunk, a kicsit csípős krém mellett üdítően hatott a szénsavas ital. Azért az megállapítottuk, hogy a jó rozét nem innen kell várnunk idén nyáron sem. A falatozás közben Csaba nem szokványos életútjáról beszélgettünk. Családi szőlő mindig is volt, így a kapálás, metszés, szüret végigkísérte borászunk gyerekkorát. Olyannyira, hogy a szőlészkedés és a borászat szerelem lett. 16 évesen már önálló területtel rendelkezett. A motiváció, hogy kellett neki egy hely, ahol ha leül a fűbe, azt mondhatja: ez itt az én füvem, körben az én szőlőm terem. Kertészeti főiskola kezdődött Kecskeméten, majd szakadt meg egy egyéves kaliforniai ösztöndíj miatt, amit egy kis borászatnál töltött. Ezután a Hilltopnál helyezkedett el, majd egy hirtelen kanyar után már Egerben bukkan fel mint egy virág-nagykereskedés regionális képviselője. Azóta is ott él, illetve idejének nagy részében autóban ül, és ingázik. Mert közben, 2001-ben került egy romos pince is. Az első megtakarítást ugyanis nem panellakásra vagy kocsira költötte, hanem egy azóta felújított pincére.

Miután megágyaztunk a boroknak, leszaladtunk a hordótérbe. Mivel épített pincék vannak Móron, ezért a fiam innentől kis motorján élvezte a lejtő adta örömöket, mi pedig izgultunk, hogy vajon összetöri-e magát. Közben azért megkóstoltuk a kínálatot is.

Elsőként a 2006-os Utazóbőröndöt, ami egy királyleánykát takar. Ropogós, friss, kellemesen gyümölcsös bor, nem is akar többnek látszani ennél. Ugyanezen évjárat szülötte a Csibész névre elkeresztelt zöldveltelini is. Rakoncátlan bor, az biztos, ez-az kilóg belőle, leginkább a savak. De tanulóbornak megteszi, vallja a vincellér, aki ekkor még nem húzta elő a 2007-es hordómintát ugyanebből a fajtából. Töltött viszont pinot blanc és királyleányka házasításából született Haramiát. Mangós illat, krémes, komoly test, én megadtam magam neki.

Elkezdtünk ezután hordókat kóstolni, pontosabban derítés alatt álló, tartályban tisztuló borokat, legelőbb is a 2007-es leánykát. Friss, roppanós ez is, de a fajta ennél sokkal tartalmasabb, többet kell belőle kihozni, állapítottuk meg egyhangúan. A friss királyleányka hozza az elvárt illatfelhőt, lendületet. Ez a tétel kapott egyedül fajélesztőt, a vájt orrúak erre majd figyeljenek. „Nem férünk a bőrünkbe” névre hallgat a barrikoláson átesett chardonnay, valóban nem a fajta uralkodik, inkább az ásványos Mór köszön vissza a pohárból így fiatalon is. A kóstoló csúcspontja nekem a 2007-es zöldveltelini volt. Punktum – mondta Csaba, és fogja mondani a címke majd. Sokkal tovább kint maradt a szőlő a tőkén mint eddig bármikor, és a bor ezt meghálálta. Összetett illat, komplexitás, komoly anyag.

Az ezerjó három arcát néztük meg eztán, ami nem is a teljes kép, ugyanis az Ezredes nem szerepelt a kóstolón. Ellenben 2006-ból volt egy zárkózott kései szüretelésű tétel. Aztán ahogy melegedett a pohár a kezemben, úgy kezdett el kinyílni. Megérte megvárni ezt, mert a mézes álarc mögül trópusi hangulat kandikált ki. Lendületes, szép bor volt. Ilyen lesz talán a 2007-es Ezredes is, az biztos, hogy cukor maradt benne, így a félédes polcon keressék majd. Most még nagyon mozgásban van, de a komplexitás, a töménység benne van, már csak Csabi dolga, hogy ne engedje ki ezt belőle. A 2006-os töppedt, aszús szemeket is tartalmazó nedű neve: Nirvána. Ha ilyen az út oda, akkor szívesen elindulok – harmónia, kerekség visz előre, a lendület nem engedi, hogy émelyítőnek hasson a cukor. Én azért a tokaji aszúkat közelebb érzem a beteljesüléshez.

Jól éreztem magam. Jó volt hallani, hogy egy öntudatos fiatal borász apránként elkezdte felépíteni a birtokát, zsebkendőnyi területeket vett – mikor mire volt épp pénze; és tervei vannak. Szeretne az ezerjóból ezer jót kihozni: dűlőszelekciók, szüreti időpont kísérletek várnak a fajtára. Emellett ott van a zöldveltelini, ami egy figyelemre méltó fajta, és úgy néz ki Csabánál jó helyen van; és ne feledjük el, hogy komoly móri leánykát szeretne bemutatni ez a legény nekünk.

Kedvet kaptam, hogy vegyek egy kis parcellát magamnak, ahol leülhetek és azt mondhatom: ez az én füvem, az én szőlőm.